Gyógyító kezek
Barbara Ann Brennan

Részlet

Ajánljuk ez a könyvet minden utazónak, aki hazafelé tart, aki saját, igazi útján jár.
A szeretet az univerzum arca és teste. Ez az univerzum összetartó, ötvöző anyaga, az anyag, amiből
mindnyájan vagyunk. A szeretet és egészség és az Egyetemes Istenséggel kapcsolatban-lét élménye.
Minden szenvedést az elkülönültség illúziója okoz, ami félelmet és ön-gyűlöletet teremt, s így nyilvánvalóan
betegséghez vezet.
Mi vagyunk saját sorsunk kovácsai. Sokkal többre vagyunk képesek, mint gondoltuk, beleértve önmagunk
meggyógyítását, akár „halálos" betegségből is.
Az egyetlen valóban „halálos" betegség-egyszerűen élni, embernek lenni. És embernek lenni-egyáltalán
nem a „vég", mivel a halál csupán átlépés a lét másik szintjére.
Arra szeretném Önt bátorítani, hogy lépjen ki élete „normál" kötelékéből és kezdje el másként látni
önmagát. Arra akarom biztatni, hogy életét az idő tűhegyén élje, engedje meg magának, hogy minden
percben újjászülessen. Arra akarom biztatni, hogy életélményét könnyedén öntse formába.

TARTALOMJEGYZÉK

I.rész Az energia bolygóján élünk
1. fejezet Hogyan használjuk ezt a könyvet?
2. fejezet Jegyzet a képzésről és az útmutatás kialakulása


II.rész Az Emberi Aura
Bevezető: A személyes élmény
3. fejezet Párhuzamok: Hogyan látjuk magunkat és a valóságot
A nyugati tudományos nézetek
4. fejezet Az Emberi Energiamező tudományos kutatásának története
5. fejezet Az Egyetemes Energiamező
6. fejezet Az Emberi Energiamező vagy az Emberi Aura


III.rész Pszichodinamika és az Emberi Energiamező
Bevezető: A terápiás élmény
7. fejezet Az emberi növekedés és az aurában zajló fejlődés
8. fejezet A hét fő csakra pszichológiai funkciója
9 . fejezet A csakrák vagy energiaközpontok diagnosztikája
10. fejezet Az aura megfigyelése a kezelések során
11. fejezet Energiablokkok és védelmi rendszerek az aurában
12. fejezet A főbb karakterstuktúrák aura- és csakraformái


IV.rész A gyógyító érzékelését segítő eszközök
Bevezető: A betegség oka
13. fejezet A valóság
14. fejezet Az energiablokktól a testi megbetegedésig
15. fejezet A gyógyítás folyamata
16. fejezet Közvetlen információszerzés
17. fejezet A belső látás
18. fejezet A kifinomult auditív érzékelés és kapcsolat a spirituális tanítókkal
19. fejezet Heyoan metaforája a valóságról


V.rész Spirituális gyógyítás
Bevezető: Az energiamezőnk a gyógyító eszközünk
20. fejezet Felkészülés a gyógyításra
21. fejezet Gyógyítás minden szinten
22. fejezet Gyógyítás színekkel és hangokkal
23. fejezet A földidőn kívüli időben történt sérülések gyógyítása


VI.rész Öngyógyítás és a spirituális gyógyító
Bevezető: Átalakulás és saját felelősség
24. fejezet Az új orvostudomány arculata: gyógyító lesz a páciensből
25. fejezet Egészség: esély arra, hogy visszataláljunk valódi önmagunkhoz
26. fejezet A gyógyító fejlődése

l. fejezet
HOGYAN HASZNÁLJUK
EZT A KÖNYVET?
Ez a mű elsősorban azok számára íródott, akik szeretnék megérteni,
mélyebben felfedezni önmagukat és a kézrátétel művészetét.
A könyv az emberi aura, és annak testi, valamint pszichológiai
gyógyítással való kapcsolatának mélyreható elemzését nyújtja.
Egészségügyben dolgozó szakembereknek, papi személyeknek
és mindazoknak ajánljuk, akik teljesebb testi-lelki és spirituális
egészségre törekednek.
Ha azért érdekli Önt ez a könyv, mert ön-gyógyító módszereket
szeretne tanulni, jó úton jár. E könyv tanulsága szerint az öngyógyítás
ön-átalakítást jelent. Bármely betegség, akár lelki, akár testi baj,
olyan ön-vizsgáló, ön-felfedező útra vezérli Önt, melynek eredményeképpen
élete gyökeresen megváltozik. E könyv kézikönyvként szolgál
ehhez az utazáshoz, mind az öngyógyításban, mind mások gyógyításában.
Az egészségügy bármely tudományterületén dolgozó hivatásos
gyógyító számára éveken át használható kézikönyv. A gyógyítást
tanulónak tankönyv, amelyet a kurzusok során egy tapasztalt gyógyító
mellett, vagy annak felügyeletével, segítségével használhat.
Minden fejezet végén kérdések találhatók. Azt javaslom, hogy a
gyógyítást tanuló anélkül, hogy a fejezet szövegébe visszalapozna,
válaszolja meg ezeket.
A szöveg tanulmányozása közben, kérem, végezze el a benne
szereplő gyakorlatokat. E gyakorlatok nem csupán a gyógyító- és
vizsgálóeljárásokat célozzák, hanem az öngyógyítást és az önfegyelmet
is. A gyakorlatok életünk kiegyensúlyozására és elménk elcsendesítésére
összpontosítanak annak érdekében, hogy észleléseink köre
kitágulhasson. Ez a könyv nem helyettesíti a gyógyító tanfolyamatokat.
A gyógyítókurzusok során, vagy a kurzusokra való előzetes
felkészülésben ajánlatos használni. Ne becsüljék le azt a munkát,
amelyre szükségünk van ahhoz, hogy gyakorlattá váljunk az energiamezők
érzékelésében, és megtanuljunk velük dolgozni. Szükségünk
lesz a kézrátétel élményére, és arra, hogy ezt az élményt egy képzett
gyógyító tanító megerősítse.
Az Emberi Energiamező (EEM) észlelése nem csupán tanulmányokat,
de belső növekedést is igényel. Érzékenységünket növelő
belső változásokra van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjunk tanulni
különbséget tenni a belső zaj és a belülről érkező finom információ
között, ami csupán az elme elcsendesítése után fogható fel.
Másrészt, ha már vannak a „normál" érzékelési tanulmányon
kívül eső kezdeti tapasztalataink, e könyvet a tapasztalatok megerősítéseként
is használhatjuk. Bár minden ember élménye egyedi, vannak
olyan általános élmények, amelyek mindenkinél jelentkeznek az
észlelési kör kitágítása, a „csatornák kinyitása" során. E megerősítések
azt szolgálják, hogy bátorítsanak minket utunkon. Nem, nem
fogunk megbolondulni. Mások is hallanak „sehonnan" érkező hangokat,
és látnak ott nem lévő fényeket. Ez mind része azon csodálatos
változások kezdetének, melyek talán szokatlanul, de a legtermészetesebb
módon mennek végbe életünkben. Bőséges tapasztalatunk
van arról, hogy manapság igen sok ember terjeszti ki szokásos 5
érzékét szuperszenzoros (érzékelésen túli) szintekre. A legtöbb embernek
vannak Fokozott Érzékenységű Észleletéi anélkül, hogy ezt
tudatosítanák magukban. Nagyon sokan képesek ezeket az észleléseket
jelentős mértékben finomítani, ha rászánják magukat, és erről
szóló tanulmányokat folytatnak. Lehetséges, hogy már zajlik a tudat
átalakulása, és mind több ember fejleszt ki olyan szintet, amelyen az
információfelvétel más, esetleg magasabb frekvencián zajlik. Én is
így tettem. Ön is képes erre. Bennem ez a fejlődés egy lassú, organikus
folyamatként ment végbe, amely új világokba vezetett, és szinte
teljesen megváltoztatta személyes valóságomat. Hiszem, hogy az
FÉÉ kifejlesztésének folyamata az emberi faj természetes evolúciós
lépése, amely a fejlődés következő szakaszába visz el bennünkét,
oda, ahol újonnan megszerzett képességeink miatt mélyen becsületesnek
kell lennünk. Érzéseink és magánszféránk többé nem
marad rejtve mások előtt. Most is automatikusan közöljük őket
energiamezőnkön keresztül. Ha mindenki megtanulja érzékelni ezt
az információt, sokkal tisztábban fogjuk érteni egymást, mint most.
Például: Ön esetleg már most is képes felismerni, ha valaki
nagyon dühös. Ez könnyű. Az FÉÉ segítségével képessé válunk arra,
hogy lássuk a dühös személyt körülvevő vörös ködöt. A mélyebb
szinteken zajló folyamatok megértése érdekében lehetséges a harag
okára fókuszálni, nemcsak a jelenben fennálló okra, de arra is, hogyan
kapcsolódik ez a gyermekkori élményekhez, és a kliens szüleihez
való viszonyához. A vörös köd mögött megjelenik majd egy
vastag, szürke, folyadékszerű anyag, mely súlyos szomorúságot
hordoz. A szürke köd lényegére fókuszálva esetleg képesek leszünk
meglátni azt a gyermekkori jelenetet, mely e mélyen gyökerező
fájdalom oka. Azt is látni fogjuk, miképpen károsítja a harag a fizikai
testet. Látni fogjuk, hogy van olyan ember, aki rendszerint haraggal
reagál bizonyos helyzetekben, pedig közelebb vinne a sírás a helyzet
megoldásához.
Az FÉÉ használatával képessé válunk rá, hogy megtaláljuk azokat
a szavakat, amelyek segítenek lehiggadni, és kapcsolatot találni
mélyebb valóságunkkal. Más esetben azonban úgy láthatjuk, hogy
épp a harag kifejezése az, amitől könnyebb lesz elviselni egy bizonyos
helyzetet.
Ha egyszer megéltük ezt az élményt, többé már semmi sem a régi.
Életünk soha nem remélt módon kezd megváltozni. Megértjük az ok
és okozati összefüggést, látjuk, ahogy gondolataink hatnak energiamezőinkre.
Ezek viszont testünket és egészségünket alakítják. Látjuk,
hogy energiamezőnkön keresztül mi magunk alkotjuk meg
saját valóságélményünket. Ez kulcs lehet ahhoz, hogy ráébredjünk,
hogyan befolyásolhatjuk saját valóságunk megteremtését, és hogyan
tudjuk megváltoztatni ezt a valóságot, ha a változtatás mellett döntünk.
Utakat találunk legbensőbb lényünkhöz, a mindannyiunkban
rejlő Isteni Szikrához.
Miközben az FÉÉ világán át elvezetem Önt az Emberi Energiamező
világába, arra bátorítom, hogy az út során változtassa meg
önmagáról alkotott képét. Ha egyszer ráébredünk, rájövünk, hogy
hatalmunkban áll megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyeket nem
szeretünk, és elősegíthetjük azok beteljesülését, amelyeket szeretünk
életünkben. Ez sok bátorságot, személyes keresést, kitartó munkát és
őszinteséget igényel. Nem könnyű út, de kétségkívül megéri a faradságot.
E könyv segíteni fog, hogy felismerjük ezt az utat. Nem csupán
egészségünk fenntartásához, megőrzéséhez nyújt új mintákat, de a
belső világunk és a minket körülvevő világegyetem közötti kapcsolathoz
is. Biztosítsunk magunknak rendszeresen időt arra, hogy ezt
az új kapcsolatot megtapasztaljuk. Engedjük meg magunknak, hogy
a Világmindenségbe nyújtózó gyertya lángja legyünk.
A könyv mindegyik fejezete az Emberi Energiamező és az Egyetemes
Energiamező egy-egy területéről szól. Az első rész az aurával,
és ennek életünkben elfoglalt helyével foglalkozik. Mi köze ennek a
misztikusok által oly régóta leírt jelenségnek hozzánk? Hol illik bele
a mi életünkbe? Hogyan használhatjuk mindennapjaink során?
Kliensek döbbentettek rá, hogyan képes megváltoztatni valóságunk
arculatát a jelenségek ismerete. Történeti, tudományos és gyakorlati
tudományos nézőszempontból is olvashatunk itt az Emberi Energiamező
jelenségeiről. A pszichodinamika, a pszichoterápia, észlelési,
érzékelési képességeink fejlesztése ugyanúgy témája a könyvnek, mint
a spirituális gyógyítás széles témaköre. Ez a fajta tudás mindannyiunkat
elvezethet egy jobb világba, a mély megértésből született szeretet
világába, ahol a megértés következtében az ellenségnek tartott emberek
barátokká válnak.


Bevezető
A SZEMÉLYES ÉLMÉNY
Ahogy megengedjük magunknak érzékenységünk, érzékeink
fejlődését, meglehetősen másként kezdjük látni
az egész világot. Egyre több figyelmet fordítunk az
élményeink korábban periferikusnak tűnő részleteire.
Egyszer csak azt vesszük észre, hogy újszerű élményeink
közlésére újfajta nyelvet használunk. Olyan kifejezések
alakítják mindennapi nyelvhasználatunkat,
mint pl. „rossz rezgések", „ott óriási, nagyszerű energia
volt". Észrevesszük, ha valaki ránk bámul, és felnézünk,
hogy lássuk, ki az. Meg érezzük, hogy valami
történni fog, és megtörténik. Elkezdünk hallgatni intuíciónkra.
„Tudunk", sejtünk dolgokat, de nem mindig
tudjuk megmondani, honnan tudjuk. Úgy érezzük,
barátunknak szüksége van valamire, s amikor feléfordulunk,
hogy teljesítsük kívánságát, kiderül, hogy valóban
erre volt szüksége. Néha, amikor vitatkozunk,
úgy véljük, mintha valamit kihúznánk napfonatunkból,
vagy mintha „döfködnének" vagy gyomorszájon
vágnának. Támadhat olyan érzésünk, mintha valaki
sűrű, ragacsos melasszal öntene le bennünket. Néha
úgy érezzük, szeretet vesz körül, mely mintha átölelne;
mintha az édesség, az áldás tengerében és a fény
tengerében fürödnénk. Az energiamezőben mindezeknek
az élményeknek megvan a valóságos megtestesülésük.
Régi, szilárd, konkrét tárgyakból álló világunkat
körülveszi és áthatja a tengerhez hasonlóan változó és
dinamikusan hullámzó, sugárzó energia képlékeny világa.
Éveken át folytatott megfigyeléseim során láttam
ezeknek az élményeknek a megfelelőit az emberi aurában,
ami a testet átható és azt körülvevő energiamező
megfigyelhető és mérhető összetevőiből áll. Amikor
valakit a szerelmese „megsebez", a sebet okozó nyílvessző
valóban látható az aurában a látnoki képességekkel
rendelkező személy számára. Ha úgy érzi,
mintha valamit kihúznának a napfonatából, akkor ez
valóságosan is így történik. A látnok képes ezt látni. Ön
ugyanígy képes erre, ha követi az intuíciót és fejleszti
érzékeit.


Intuíciónk követése és érzékeink fejlesztése segít abban,
hogy Fokozott Érzékenységű Észlelésünk kimunkálása
során fontolóra vegyük azokat a jelenségeket,
amelyeket a modern tudósok a dinamikus energiamezők
kutatásával kapcsolatban felfedeztek. S ez hozzájárul
ahhoz, hogy eltávolítsuk elménkből a bennünket
gátló blokkokat. Ezek nem engedik, hogy észrevegyük:
mi is az Egyetemes Törvénynek vagyunk alávetve.
A modern tudomány arról beszél, hogy az emberi
szervezet nem csupán egy molekulákból felépülő fizikai
struktúra, hanem - mint minden más - energiamezőkből
áll. A szilárd, statikus formák világából a dinamikus
energiamezők világa felé haladunk. Magunk is,
akár a tenger, áramlunk, apadunk és áradunk. Mi is
folyamatos változásban vagyunk.
Hogyan tudunk bánni ezzel az információval emberi
lényekként? Alkalmazkodunk hozzá. Ha létezik
ilyen valóság, meg akarjuk tapasztalni. A tudósok pedig
mérni tanulják ezeket a finom változásokat. Műszereket
fejlesztenek ki, hogy a testünkhöz kapcsolódó
energiamezőket érzékeljék, és frekvenciájukat mérni
tudják. A szívből érkező elektromos áramot az elektrokardiogram
(EKG) mutatja, az agyi elektromos áramokat
az elektroenkefalogram (EEG). A „hazugságvizsgáló
készülék" a bőr elektromos ellenállását méri. A tudósok
már képesek az emberi testet körülvevő mágneses
mezők mérésére egy érzékeny műszer, a SQUID
(Super Conducting Quantum Interference Device) segítségével.
Ez a műszer még csak nem is ér a testhez, amikor a
testet körülvevő mágneses teret méri. A New York
Egyetemen dolgozó ár. Samud Williamson azt állítja,
hogy a SQUID több információt nyújt az agyműködésről,
mint a normál EEG.
Ahogy az orvoslás mind többet támaszkodik a testből
érkező impulzusokat mérő kifinomult műszerekre,
az egészség, a betegség, de magának az életnek a fogalma
is lassan újrafogalmazódik. Dr. Burn és ár. Northrop,
a Yale-egyetem munkatársai már 1939-ben arra a felfedezésre
jutottak, hogy ha megmérik egy növénymag
energiamezejét, amit ők életmezőnek neveztek, akkor
a mérési adatok alapján meg tudják mondani, menynyire
egészséges a magból kifejlődő növény. Úgy találták,
hogy a békatojás energiamezejének méréséből
megállapítható a béka idegrendszerének későbbi, tojáson
belüli elhelyezkedése. Egy másik ilyen mérés eltalálta
a női ovuláció idejét, felvetve így egy új születésszabályozási
módszer lehetőségét.


Dr. Leonard Ravitz l959-ben a William és Mary Egyetemen
kimutatta, hogy az emberi energiamező a személy
mentális és pszichológiai stabilitásával együtt változik.
Felvetette egy, a gondolatokhoz tartozó mező
létezésének lehetőségét. Elképzelése szerint e gondolati
mező torzulása okozta a pszichoszomatikus tüneteket.
Egy másik tudós, dr. Róbert Becker a New York állam
északi részén lévő Syracusa város orvosi fakultásán
1979-ben egy komplex elektromos rendszert térképezett
fel a testen, melynek alakja a test és a központi
idegrendszer alakjával megegyező. Közvetlen Áram
Ellenőrző Rendszernek (Direct Current Control
System) nevezte el ezt a mezőt, mely megfigyelései
szerint a kliens élettani és lelki változásai nyomán
változtatja alakját és erejét. Talált a mezőn keresztül
áramló, elektronméretű részecskéket is.
Dr. Vikoro Injusin 1950 óta folytat az Emberi Energiamezővel
kapcsolatos kiterjedt kutatásokat a kazah
egyetemen. E kísérletek eredményei alapján feltételezi
egy „bioplazmikus" energiamező létezését, mely
ionokból, szabad protonokból és szabad elektronokból
áll. Mivel ez az állapot különbözik a négyféle ismert
halmazállapottól (szilárd, folyékony, légnemű és plazma),
Injusin felteszi, hogy a bioplazmikus állapot az
anyag 5. halmazállapota. Vizsgálatai azt bizonyították,
hogy a bioplazmikus részecskék a sejtek kémiai folyamatai
segítségével folyamatosan megújulnak, és állandó
mozgásban vannak. Úgy tűnik, hogy a bioplazmán
belül a pozitív és negatív részecskék egyensúlyban
vannak, s ez az egyensúly viszonylag stabil. Ha ebben
az egyensúlyban éles változás következik be, az károsítóan
hat az organizmus egészségére.
Injusin kutatási eredményei szerint a bioplazma
normális stabilitása mellett az energia jelentős része
kisugárzik a környezetbe. A szervezetről leszakadt,
felhőt alkotó bioplazma részecskéinek mozgása mérhető.
így tehát olyan világba sodródtunk, amelyben életenergia-
mezők, gondolati mezők és bioplazmikus formák
kavarognak a test körül és áramlanak belőle.
Magunk is sugárzó, rezgő bioplazmává váltunk. Ha
azonban az irodalomban utánaolvasunk, meglátjuk,
hogy mindez nem új. Csupán arról van szó, hogy
napjainkban újra felfedezték a jelenséget. Mindezt a
nyugati közönség nem ismerte vagy elutasította.
Ahogy a newtoni fizika átadta helyét a relativitáselméletnek,
az elektromágneses mezőkről szóló teóriának
és a részecskeelméletnek, egyre inkább képessé válunk
arra, hogy meglássuk a kapcsolatot világunk tudományos
leírása és a világ szubjektív megélése között.


3. fejezet
PÁRHUZAMOK: HOGYAN
LÁTJUK MAGUNKAT
ÉS A VALÓSÁGOT? NYUGATI
TUDOMÁNYOS NÉZETEK
Sokkal inkább hatott ránk a nyugati tudományos örökség, mint azt
beismerjük. Gondolkodásmódunk, számtalan önmeghatározásunk
ugyanazokon a tudományos modelleken nyugszik, mint amelyeket
a fizikusok használnak az univerzum leírásában.
Ebben a fejezetben röviden bemutatjuk, hogyan fejlődött, változott
a fizikai valóság tudományos leírása, s számba vesszük az
önmeghatározásainkban bekövetkezett változásokat.
Fontos felidéznünk, hogy a nyugati tudományos módszer úgy
működik, hogy mind matematikai, mind kísérleti bizonyítékra szüksége
van. Ha nem sikerül egyezést kimutatni, akkor a fizikus más
elmélet után néz.
Ez az, ami a nyugati tudományos módszert oly erőteljessé és
hatékonnyá teszi a gyakorlati felhasználásban, és nagy találmányok,
pl. elektromosság használata, szubatomikus jelenségek felhasználása
az orvoslásban, rtg-sugár, lézer (CAT) felfedezéséhez vezet.
Tudásunk növekedtével mindig fedeznek fel új jelenségeket.
Ezek az új jelenségek sokszor nem magyarázhatók a fennálló elméletekkel.
Új, tágabb spektrumot felölelő elméleteket állítanak fel,
amelyek általában a korábbi tudás romjain épülnek fel.
Új kísérleteket terveznek, és hajtanak végre mindaddig, amíg
meg nem találják az új kísérleti és matematikai bizonyítékot.
Az új elméleteket fizikai törvényekként fogadják el. Az új jelenségeket
leíró új módszerek megtalálása mindig olyan folyamat,
amely tágítja gondolkodásunkat, s kihívást jelent a fizikai valóság
természetére vonatkozó limitált gondolkodásunk számára. Ezt követően
beépítjük az új elveket mindennapjaink realitásába, és másként
kezdjük látni önmagunkat.
E teljes könyvszakasz azt mutatja be, hogy a tudományos valóságlátás
támogatja azt a gondolatot, hogy energiamezőkből állunk,
és valójában lényegesen túl is lép ezen, olyan birodalmak felé, amelyeket
csak most kezdünk megtapasztalni. A világmindenség holografikus
felfogásáról van szó, ebben az univerzumban minden kölcsönös
kapcsolatban áll egymással. Először vizsgáljuk meg a tudománytörténet
néhány fejezetét.


A newtoni fizika
Egészen mostanáig, amikor is a keleti vallások nagyobb befolyást
kezdtek gyakorolni kultúránkra, önmeghatározásunk (nagymértékben
tudattalanul) egy néhány évszázaddal ezelőtti fizikára alapozódott.
Arra gondolok, hogy szilárd tárgyakként kezeljük magunkat.
A világ ilyesfajta meghatározását, miszerint szilárd tárgyakból áll, Isaac
Newton és kollégái alapozták meg a XVII. sz. végén-XVIII. sz. elején.
A XIX. században a newtoni fizikát kiterjesztették az alapépítőkövekből,
az atomokból álló világ leírására. Ezek az atomokat mint
szilárd alkotóelemekből, protonokból és neutronokból álló magot, és
a mag körül kerengő elektronoka t képzelték el, ahol az elektronok úgy
kerengenék az atommag körül, mint a Föld a Nap körül.
A newtoni mechanika sikeresen írta le a bolygók és mechanikus
gépek mozgását, és a folyamatos áramlásban lévő folyadékokat.
A mechanisztikus modell hatalmas sikere hitette el a korai XIX. század
fizikusaival, hogy a világ egy hatalmas mechanikus rendszer,
amely a newtoni fizika törvényeinek megfelelően mozog. Ezeket a törvényeket
a természet alaptörvényeinek tekintették, és a newtoni
mechanikát a természeti jelenségek végső magyarázatának. E törvények
tartották fenn határozottan az abszolút tér és idő és fizikai
jelenségek fogalmát mint szigorúan okszerűeket a természetben.
Minden objektíven leírható volt. Feltételezték, hogy minden fizikai
jelenségnek fizikai oka van. Az anyag és energia kölcsönhatásai, mint
pl. amikor egy rádió zenét játszik, még nem voltak ismertek. Az sem
tűnt fel még senkinek, hogy maga a kísérletező is befolyásolja a
kísérlet eredményét, nemcsak a pszichológiai, de a fizikai kísérletekben
is, amint ezt a fizikusok nemrég bebizonyították.
Ez a nézet nagyon kényelmes volt, s jelenleg is az mindazok
számára, akik szeretik a világot megbízható, lényegesen nem változó,
nagyon világos és meghatározott szabályok által vezérelt valaminek
látni. Mindennapi életünk nagy része még mindig a newtoni
mechanika alapján zajlik. Testünket mechanikus módon éljük meg.
Legtöbb élményünknek a háromdimenziós abszolút tér és a lineáris
idő ad keretet.
Valamennyiünknek van órája. Azért van rá szükségünk, hogy
úgy éljük életünket, ahogy előre elterveztük.
Miközben nap mint nap rohanunk, hogy „időben" odaérjünk,
könnyű magunkat csak mechanikusan látni, és elveszteni a mélyebben
fekvő emberi tapasztalásra való rálátást. Kérdezzünk meg bárkit,
hogyan épül fel a világegyetem, és az a legvalószínűbb, hogy a
newtoni atom modellt fogja felvázolni.

Mezőelmélet
A XIX. század elején olyan új fizikai jelenségeket fedeztek fel, amelyeket
a newtoni fizika segítségével nem lehetett leírni. Az elektromágneses
jelenségek felfedezése és kutatása vezetett el a mező fogalmának
kialakulásához. A mezőt olyan térállapotként definiálták,
amelynek lehetősége van erőt létrehozni. A régi newtoni mechanika
a pozitív és negatív töltéssel rendelkező részecskék, mint a protonok
és elektronok közötti kölcsönhatásokat egyszerűen úgy interpretálta,
hogy 2 részecske, mint tömeg vonzza egymást. Michael Faraday és
James Clark Maxwell azonban úgy találta, hogy a jelenség magyarázatául
megfelelőbb a mezőelméletet használni, s azt állítani, hogy
minden töltés egy „zavart" vagy „térállapotot" hoz létre maga körül,
úgy, hogy a jelenlévő másik részecske érezze az erőt. Ily módon született
meg a világegyetemről szóló új elmélet, mely szerint az univerzum
mezőkből áll. E mezők egymással kölcsönhatásban lévő erőket hoznak
létre. Végre volt egy olyan tudományos elmélet, amellyel már elkezdhettük
megmagyarázni azt a képességünket, hogy tudunk egymásra
hatni távolról is, anélkül, hogy lámánk egymást vagy beszélnénk
egymással.
Mindannyiunknak volt már olyan tapasztalata, hogy felvettük a
telefont, és tudtuk, ki van a vonal végén, még mielőtt megszólalt
volna. Az anyák gyakran megérzik, ha gyermekük bajban van. Ezeket
a jelenségeket a mezőelmélet fogalmaival magyarázhatjuk meg.
Csupán az elmúlt 15 évben (100 évvel a fizikusokat követően)
kezdtük el e fogalmakat személyes interakciónk leírásában használni.
Épphogy csak kezdjük elfogadni, hogy magunk is mezőkből
épülünk fel. Megérezzük valaki jelenlétét a szobában, jó és rossz
rezgésekről beszélünk, szó esik energiaküldésről, egymás gondolatainak
olvasásáról.
Azonnal tudjuk, hogy kedvelünk-e valakit vagy sem, hogy kijövünk-
e majd vele vagy összecsattanunk. Ez a „tudás" mezőink
kölcsönhatásának harmonikus vagy diszharmonikus voltával magyarázható.


Relativitáselmélet
Albert Einstein 1905-ben publikálta a „Speciális relativitáselmélet" című
művét, ami a newtoni világnézet valamennyi alapelvét romba döntötte.
A relativitáselméletnek megfelelően a tér nem háromdimenziós, és az
idő nem önálló entitás. A kettő szorosan egymáshoz kapcsolódik, és
együtt alkotnak egy 4 dimenziós tér-idő kontinuumot. így soha nem
beszélhetünk a térről idődimenzió nélkül, és megfordítva. Továbbá: az
időnek nincs egyetemes árama, azaz az idő sem nem lineáris, sem nem
abszolút. Az idő viszonylagos. Ez annyit jelent, hogy két különböző
megfigyelő az eseményeket eltérően fogja megítélni, ha a megfigyelt
eseményhez képest eltérő sebességgel mozognak. Emiatt a teret és időt
magukban foglaló mérések elvesztik abszolút jelentésüket. Mind a tér,
mind az idő csupán a jelenségek leírásának elemei.
Einstein relativitáselméletének megfelelően bizonyos körülmények
között két megfigyelő még ellenkező időben is láthatja az
eseményeket, azaz az l. megfigyelő számára az A esemény a B előtt
fog bekövetkezni, míg a 2. megfigyelő számára a B esemény jelenik
meg az A előtt.
A tér és az idő a természeti jelenségek és önmaguk leírásának
olyan alapvető elemei, hogy módosításuk maga után vonja annak az
egész rendszernek a módosítását, melyben a természetet és önmagunkat
leírjuk. Az einsteini relativitás e részét még nem illesztettük
be személyes életünkbe. Például, ha van egy pszichés bevillanásunk
egy bajban lévő barátunkról, mondjuk, hogy leesett a lépcsőről,
ellenőrizzük az időt, felhívjuk a személyt, amilyen gyorsan csak
tudjuk, hogy meggyőződjünk arról, jól van-e. Azt is meg akarjuk
tudni, megtörtént-e vele az a dolog, ami bevillant nekünk, hogy
ellenőrizni tudjuk megérzésünket. Felhívjuk, és nem történt vele
meg, amit történni véltünk. Arra a következtetésre jutunk, hogy
képzeletünk bűvészkedik velünk, és érvénytelenítjük tapasztalatunkat.


Ez a newtoni gondolkodás.
Látnunk kell, hogy valami olyan eseményt élünk át, amely nem
magyarázható newtoni mechanikával, de mi a newtoni mechanikát
használjuk arra, hogy érvényesítsük érzékfeletti tapasztalatunkat.
Más szóval, amit láttunk, az egy valós élmény volt. Mivel az idő nem
lineáris, már felmerülhetett. Megjelenhet abban az időben, amikor
látjuk, és megjelenhet a jövőben. Sőt egy valószínűségi esemény is
lehet, amely soha nem nyilvánítja ki magát. Csupán az, hogy abban
az időben, amellyel kapcsolatba hoztuk, nem történt meg, nem bizonyírja,
hogy megérzésünk a lehetőséget illetően rossz volt.
Ideje, hogy abbahagyjuk a newtoni gondolkodásmódon kívül eső
tapasztalataink érvénytelenítését, és kitágítsuk valóságunk kereteit.
Mindannyiunknak voltak olyan tapasztalatai, hogy az idő felgyorsult,
vagy hogy az időnek nyoma veszett. Ha szakavatottá válunk
hangulataink megfigyelésében, láthatjuk, hogy személyes időnk
hangulataink, élményeink szerint változik.
Például láthatjuk, milyen viszonylagos az idő, amikor egy igen
hosszú, ijesztő időszakot élünk át, például karambolnál: kocsink
összeütközik a szembejövő autóval, vagy épphogy sikerül kikerülnie
azt. Az óra által mért idő másodpercekre tehető csupán, de számunkra
csigalassúságúnak tűnik. Az átélt idő nem mérhető órával, mivel
az óra newtoni eszköz, amit a lineáris idő mérésére találtak ki.
A mi élményeink gyakran a newtoni rendszeren kívül léteznek.
Sokszor érezhetjük, amikor valakivel újra találkozunk hosszú évek
multán, olyan újra együtt lenni, mintha csak tegnap váltunk volna
el. Regressziós terápiában sok ember élte át úgy gyermekkorának
eseményeit, mintha azok most, a jelenben merülnének fel. Azt is
láthattuk, hogy memóriánk más sorrendben rakja össze az eseményeket,
mint az eseményben részes másik ember emlékezete. (Próbáljuk
meg összehasonlítani gyermekkori emlékeinket testvéreink
gyermekkori emlékeivel!)
Az észak-amerikai indián kultúra, melynek nem volt órája, ami
létrehozhatta volna a lineáris időt, az időt két aspektusra osztotta: a
mostra, és az összes többi időre. Az ausztrál őslakók szintén kétféle
időt ismernek: a múló időt, és a Nagy Időt. Ami a Nagy Időben jelenik
meg, annak van szekvenciája, de nem köthető dátumszerűen időhöz.
Lawrence Le Shan látnokokat tesztelt, s kétféle időt határozott meg
náluk: a lineáris időt és a Látnoki Időt. A Látnoki Idő az időnek az a
minősége, amit a Iátnoki képességgel rendelkezők képességeik használata
során tapasztalnak. Ez hasonló a Nagy Időhöz. Ami megjelenik,
az egy szekvencia, de csupán e szekvenciában lévő pontból,
vagy a szekvencia átélése során látható. Amint a látnok megpróbál
aktívan beavatkozni az általa megfigyelt események egymásutániságába,
azonnal visszavetődik a lineáris időbe, és többé nem képes
az eseményeket követni a normális itt és most idején kívül. Ekkor
figyelmét újra a látnoki időre kell összpontosítania. Az ilyen átmozdulás
törvényét, amikor egyik időfajtából a másikba váltunk, még
nem értjük pontosan.
A legtöbb látnok az adott személy jelen, vagy elmúlt életéből a
személy igényeinek megfelelően egy bizonyos időt „olvas" le.
Bizonyos látnokok képesek tetszőleges kért időfajtára összpontosítani.
Einstein tér-idő konntinuuma azt állítja, hogy az események látszólagos
linearitása a megfigyelő függvénye. Mindannyian készek
vagyunk arra, hogy elmúlt életeinket úgy tekintsük, mint amelyek a
mostanihoz hasonló fizikai környezetben játszódtak le. Múltbeli
életeink lehet, hogy éppen most történnek egy miénktől különböző
tér-idő kontinuumban. Sokan közülünk átélték „elmúlt életeiket", és

hatásaikat úgy érzik, mintha csupán rövid idővel ezelőtt történtek
volna. Ritkán beszélünk azonban arról, hogyan hatnak eljövendő
életeink arra, amelyet éppen most élünk. A MOST mindinkább úgy
tűnik, hogy személyes történetünk - múlt- és jövőbeli egyaránt -
átírását végezzük.
Einstein relativitáselméletének egy másik fontos következménye,
hogy az anyag és az energia egymással behelyettesíthető.
A tömeg nem más, mint az energia egy formája. Az anyag egyszerűen
lelassult, vagy kikristályosodott energia. Testünk energiából áll. Ez
az, amiről ez az egész könyv szól! Bemutattam e könyvben az
energiatestek fogalmát, de szeretném kihangsúlyozni, hogy fizikai
testünk is energiából áll.


Paradoxon
Az 1920-as években a fizika a szubatomikus világ különös és váratlan
jelenségei felé mozdult el. Minden alkalommal, amikor a fizikusok
kísérlet segítségével kérdést tettek fel a természetnek, a természet
paradoxonnal válaszolt. Minél inkább próbálták a helyzetet világossá
tenni, annál erősebbé vált a paradoxon. Végül a fizikusok rájöttek,
hogy a paradoxon a szubatomikus világ lényegi természetének része,
amelyen teljes fizikai valóságunk alapul.
Például az ember felállíthat egy kísérleti helyzetet, mely azt
bizonyítja, hogy a fény részecske. E kísérletben tett apró változtatással
az bizonyítható, hogy a fény hullám. Emiatt a fényjelenségek
leírásához mind a hullám, mind a részecske fogalmát használni kell.
A fizikusok ezt komplementeritásnak nevezik. Ez annyit jelent, hogy
a jelenség leírásában, ha továbbra is olyan terminusokban gondolkodunk,
mint részecske és hullámok, használnunk kell mindkét típusú
leírást. Ezek a típusok sokkal inkább egymás kiegészítői, mint egymás
ellentettje!, a régi vagy/vagy elméletnek megfelelően.
Például Max Pláne felfedezte, hogy a sugárzó hőenergia (mint
pl. a radiátoré) nem folyamatosan bocsátódik ki, hanem diszkrét
energiacsomagok, „quantumok" formájában jelenik meg. Einstein
feltételezte, hogy az elektromágneses sugárzások valamennyi formája
megjelenhet e kvantumok formájában is, nemcsak hullámként.
Ezek a fénykvantumok, vagy energiacsomagok mint „bona
fide"-részecskék voltak elfogadottak. A játék e pontján kiderül,
hogy a részecske, mely az „anyagi valami" legközelebbi meghatározása,
energiacsomag!
Ahogy mélyebbre hatolunk az anyagban, azt látjuk, hogy a természet
nem mutat nekünk semmiféle izolált építőkövet, mint azt
Newton feltételezte. Az anyag elemi építőköveinek keresését fel kellett
adni akkor, amikor a fizikusok oly sok elemi részecskét találtak,
hogy azokat a továbbiakban már aligha lehetett „elemieknek" nevezni.
Az elmúlt néhány évtized során kísérleteikben a fizikusok nagyon
ingatagnak találták az anyagot, szubatomikus szinten pedig azt
látták, hogy az anyag meghatározott helyen nem létezik, hanem
tendenciát mutat a létezésre.
Valamennyi részecske létrehozható energiából, és átalakítható
más részecskévé. Létrehozhatóak energiából, és eltűnhetnek energiaként.
Hol és mikor történik mindez, nem tudjuk pontosan, de azt
tudjuk, hogy folyamatosan zajlik.
Ahogy egyre inkább belemerülünk a modern pszichológia és
spirituális fejlődés világába, személyes szinten azt látjuk, hogy a régi
vagy/vagy formák eltűnnek. Nem vagyunk többé csak jók vagy
rosszak, s nincs többé olyan, hogy valakit vagy szeretünk, vagy
gyűlölünk. Sokkal tágabb lehetőségeink vannak önmagunkon belül
is. Ugyanazon személy iránt érezhetünk egyidejűleg szeretetet és
gyűlöletet, és valamennyi köztes érzelmet. Felelősen cselekszünk.
A régi Isten/ördög dualizmust látjuk feloldani egy egésszé,
amelyben az Istennő/Isten egybeolvad az Isten/Istennő kettősségével.
Bármi rossz nem ellentéte az Istennő/Istennek, hanem ellenállás
az Isten /Istennő-erővel szemben. Minden ugyanabból az energiából
áll. Az Istennő/Isten: mindkettő erő, fekete-fehér, férfi és nő. Tartalmazza
mindkettőt: a fehér fényt és a bársonyfekete űrt.
Amint látja az olvasó, még mindig használjuk a dualizmussal
átitatott fogalmakat, de ez már az egymást kiegészítő, látszólagos
ellentétek világa. E rendszerben a dualizmust arra használjuk, hogy
előrevigyen bennünket az egység világába.
A dualizmuson túl.


A hologram
A fizikusok úgy találták, hogy a részecskéknek egyidejűleg hullámtermészete
is van; a részecskék nem valódi hullámok, mint a hang
vagy a vízhullám, hanem valószínűségi hullámok. A valószínűségi
hullámok a kölcsönös kapcsolatok valószínűségét reprezentálják.
Lehet, hogy ezt nehéz megérteni, de a fizikusok azt mondják, hogy
lényegében nincs olyan, hogy anyagi létező „dolog".
Amit általában dolgoknak, anyagnak nevezünk, az a valóságban
„esemény", vagy fejlődési lehetőség, amely eseménnyé válhat.
Szilárd tárgyakból álló, öreg világunk most egy olyan világgá
alakul át, amely a kölcsönös kapcsolatok hullámszerű mintázatából
áll. Az olyan fogalmak, mint „elemi részecske", „anyagi szubsztancia",
vagy „izolált tárgy, elvesztették a jelentőségüket.
A teljes univerzum egymástól elválaszthatatlan energiamintázatok
szövedéke, így tehát az univerzumot mint dinamikus, egybefüggő
egészet definiáljuk, mely mindig lényegi módon foglalja magában
a megfigyelőt is.
Ha azonban az univerzum ilyen szövedékből áll, akkor logikusan
nincs olyan, hogy rész. Nem vagyunk tehát egy egész elkülönült
részei, mi az Egész vagyunk.
Nemrégiben „The implicate Order" (A bennefoglalt és átfogó
rend) című könyvében mondta Dávid Bohm, a fizikus, hogy a fizika
elemi történyeit nem fedezheti fel olyan tudomány, mely megkísérli
a világot részekre szabdalni. Egy, a „dolgokban" benne rejlő, a részeket
magába foglaló rendről írt, amely meg nem nyilvánult állapotban
létezik, és alkotja azt az alapot, amelyen minden megnyilvánult
valóság nyugszik. Ezt a megnyilvánult valóságot „kifejtett, feltáruló
rendnek" nevezi a szerző. „A részecskéket egymással közvetlen
kapcsolatban lévőnek tekintjük, melyekben dinamikus kapcsolódásaik
nem változtatható módon függenek a teljes rendszer állapotától...
mindez így elvezet bennünket a töretlen, szétválaszthatatlan
egész új elképzeléséhez, ami elveti azt a klasszikus felfogást, hogy a
világ egymástól függetlenül létező részekre bontható lenne."
Dr. Bohm azt állítja, hogy a világegyetem holografikus elképzelése
az az elrugaszkodás! pont, ahonnét elindulhatunk a benne rejlő,
„magábafoglaló" rend és a kifejtett, feltáruló rend megértése
felé. A hologramelv azt állítja, hogy minden részecske az egész tökéletes
képmása, és segítségével a teljes hologram rekonstruálható.
1971-ben Gábor Dénes Nobel-díjat kapott az első hologram megalkotásáért.
Ez egy lencse nélkül készült fénykép volt, amelyben egy
tárgy által szórt fény hullámmezejét mint interferenciamintát fogtak
fel egy lemezen. Amikor a hologramot egy fényképfelvétel, egy lézer
vagy koherens fénysugár alá helyezik, az eredeti hullámminta alakul
ki újra egy háromdimenziós térben.
A hologram minden része az egésznek egzakt képmása, és a teljes képet
fogja rekonstruálni.
Dr. Kari Pribram, az ismert agykutató az elmúlt évtized során
megfelelő mennyiségű bizonyítékot gyűjtött össze arra vonatkozóan,
hogy az agy mélystruktúrája lényegében holografikus.
Azt állítja, hogy a több laboratóriumban készült, bonyolult elem-
zés, melyekben (időbeli) temporális, vagy térbeli frekvenciákat vizsgált,
azt mutatja, hogy az agy a látást, hallást, ízlelési holografikusán
strukturálja. Az adott rendszeren belül úgy osztja szét az információt,
hogy annak minden fregmense képes legyen előállítani a teljes információt.
Dr. Pribram a hologrammodellt nem csupán az agy, de a teljes
univerzum leírására is alkalmazza. Állítása szerint az agy holografikus
folyamatot használ arra, hogy egy időn és téren túli holografikus
területről absztraháljon. A parapszichológusok régóta keresik azt az energiát,
amely képes közvetíteni a telepátiát, a pszichokinézíst és a gyógyítást.
A holografikus világegyetem szemszögéből nézve ezek az események az időn
és téren túli frekvenciákból keletkeznek, és nem kell őket közvetíteni. Ezek
potenciálisan egy idejűek és mindenütt jelenlévőek.
Amikor ebben a könyvben az aura energiamezőiről fogunk beszélni,
akkor e fizikusok nyelvezetéhez képest nagyon archaikus
kifejezéseket használunk. Világos, hogy az aura jelensége egyszerre
van a háromdimenziós téren és lineáris időn kívül és belül. Amint
azt az esettanulmányokban bemutattam, „láttam" Ed kamaszkori
élményét, amikor megsérült farkcsontja, mivel energiamezőjében
továbbvitte magával ezt az élményt. A szerelmes „megsebző nyila"
észlelhető az energiamezőben, és a látnoki képességekkel bíró személy
visszamehet az időben, és tanúként végignézheti az eseményeket.
Az e könyvben idézett események között jócskán akad olyan,
amelynek magyarázatához a háromdimenziós tér kevésnek bizonyul,
közülük sok pillanatnyi bevülanásnak tűnik. Némely embernek
az a képessége, hogy tetszőleges mélységben és felbontóképességgel
képes betekinteni az emberi testbe, más dimenziók használatát
is implikálhatja. Az a képességünk, melynek segítségével a múlt
adott eseményére vonatkozó információkérés után képesek vagyunk
az adott eseményt észlelni, vagy egy valószínűségi eseményt látni,
majd a gyógyító beavatkozással ezt megváltoztatni, implikálja nem
lineáris időben való mozgásunkat is.
Ha a mezőelméletet használjuk az aura leírásában, beleesünk a
dualizmusba: azaz a mezőt leválasztjuk magunkról, és csak mint a
„részünkként" létező jelenséget vizsgáljuk.
Olyan kifejezéseket használunk, mint az „én mezőm", az „ő
aurája" stb. Ez dualisztikus. Emiatt elnézést kell kérnem, és őszintén
meg kell mondanom, hogy e ponton még elég lehetetlen számomra
mindezeknek a fogalmaknak a közvetítése a régi fogalmi keret megkerülésével.
A valóság holografikus vázának szemszögéből az aura minden
egyes darabja reprezentálja, de tartalmazza is az egészet, így tehát
csupán egy olyan jelenséggel tudjuk leírni élményünket, amelyet
mindketten egy időben figyelünk meg, vagy hozunk létre. Minden
megfigyelés hatást gyakorol a megfigyelt eseménysorra. Mi nem
csupán részei vagyunk az eseménysornak, de maga az eseménysor
vagyunk. A „mi" vagyunk, és mi „az" vagyunkból csupán az „az"-t
kell elhagyni, és helyettesíteni valami megfelelőbbel, hogy feloldhassuk
az agyunkban lévő blokkokat, amiket kommunikációs próbálkozásaink
alkalmával élünk át.


A fizikusok a „kölcsönös kapcsolatok valószínűségei" vagy a
„szétválaszthatatlan energiamintázatok dinamikus szövedéke" kifejezéseket
használták. Ha elkezdünk a dinamikus energiamintázatok
szétválaszthatatlan szövedékében gondolkodni, akkor mindazok az
aurajelenségek, amelyeket e könyvben leírunk, nem tűnnek különösebben
szokatlannak vagy idegennek.
Minden élmény kapcsolódik egymással, így, ha ebben bizonyossá
válunk és kognitív folyamatainkban beengedjük ezt a kölcsönös
összekapcsolódást, akkor egyidejűleg tudatában lehetünk minden,
időtől független eseménynek. De mihelyt azt mondjuk, „mi", máris
visszaestünk a dualizmusba. Nehéz átélni ezt az egymáshoz kapcsolt
létet, ha főbb életélményeink dualisztikusak. A holisztikus tudatosság
a lineáris időn és a háromdimenziós téren kívül esik, így nem lesz
könnyű felismerni. Gyakorolnunk kell a holisztikus élményeket,
hogy képesek legyünk felismerni őket.
A meditáció út a lineáris elme valóságának meghaladására és arra, hogy lehetővé váljék a mindennel való összekapcsoltság
kísérleti valóságának létrejötte.
Ezt a valóságot nehéz szavakkal leírni, mivel a szavakat lineáris módon használjuk. Szükség lesz egy szótár megalkotására
ahhoz, hogy képesek legyünk egymást bevezetni ezekbe az élményekbe. A japán zen-meditációban a mesterek rövid mondatot
adnak a tanítványnak, melyre koncentrálnia kell. A mondat, melynek neve koan, arra szolgál, hogy segítsen a tanítványnak
felülemelkedni a lineáris gondolkodáson, íme egy a kedvenceim közül:
„Hogyan szól egy tenyér, ha csattan!" Az én reakcióm e jól ismert koanra a következő volt: a világmindenségbe kinyújtózva
találtam magam, egy olyan soha nem hallóit hangmintázatban, amely úgy tűnt, örökkön-örökké áramlik.