Oszteo és ízületmobilizációs terápia

Az ízületmobilizáció és az akadémikus orvoslás sok mindenben közös: mindkettő az anatómia és fiziológia tudományos ismeretére épül, a kivizsgálás klinikai módszereit alkalmazza. Ebből a szempontból egy nyelvet beszélnek. A legnagyobb különbség, a beteghez és a kezeléshez való hozzáállásban van. Az eljárások mélyén húzódó gondolkodási folyamat, amely az orvost a megfigyeléseiben és ítéletei meghozatalában vezérli, ténylegesen és radikálisan különbözik a két hagyományban. Az akadémikus orvoslás a probléma végére, vagyis a betegségre, az un. krízishelyzetekre koncentrál, s a kezelés célja, hogy gyógyszerekkel vagy műtéti úton megszüntesse a betegséget. A csontkovácsolás a működésben hosszabb idő alatt bekövetkezett változásokra összpontosít, hogy megpróbálja megérteni az események láncolatát, melynek hatására kialakult a jelen panasz. Ez a munka tökéletesen megfelel annak az elvnek, mi szerint a terapeuta a test belső öngyógyító erejének pusztán segítője (Szempontjait tekintve azonos nézeteket vall a keleti orvoslással). Az kezelés során a problémát minden szinten visszahozzák a test figyelmébe, hogy teljesen meggyógyíthassa. Durva megközelítéssel: a heveny, sürgős beavatkozást igénylő helyzetekben, körülírt szervi megbetegedésnél, bakteriális fertőzéseknél és sebészeti beavatkozást igénylő esetekben inkább az akadémikus-, míg idült esetekben, működési zavaroknál inkább a holisztikus gyógyászat alkalmazandó.

A gerincoszlop

Legfőbb összekötő szervünk a gerincoszlop, amely összekapcsolja a fentet a lenttel. A gerincoszlop úgy viselkedik, mint egy funkcionális egység, de 33-34 különálló csontból áll: 7 nyak, 12 hát, 5 ágyék, 5 keresztcsont és 4 vagy öt farkcsont-csigolyából. Ezek közül a felső 24 mozgatható, az alsó 10 vagy 11 keresztcsonttá és farkcsonttá nőtt össze. A gerincoszlop funkcionális egységéhez hozzátartozik még az őt körülvevő támasztórendszer 550 izma, 440 ina és szalagja, amelyek gondoskodnak a stabilitásról és lehetővé teszik a 144 kis izület hatékony mozgathatóságát.

Míg a masszív csigolyatestek a terhet viselik, a gerinccsatorna, amely a csigolyák egymás fölött elhelyezkedő üregeiből alakul ki az érzékeny gerincvelőt védi. A gerincvelő idegei mindig két szomszédos csigolya között nyúlnak ki. A hátcsigolyák egyúttal a bordák kis csigolyafelületeivel is rendelkeznek, és így lehetővé teszik a mellkas légzéstől függő mozgását. A gerincoszlop fő részeinek különböző mozgékonysága lényegében a szalag- vagy csigolyaközti korongokon alapul. Minden ilyen korong nyálkás folyékony anyagú, kocsonyás magvat tartalmaz. Újszülöttek esetében 88 százalékban, de még idős korban is 70 százalékban vízből áll. E körül a lágy alakját változtató mag körül rostos körszerkezet helyezkedik el. Ez korlátozza mozgásában a lágy magot, és a porckorongot a szó szoros értelmében formában tartja.
Normális esetben 30-50 kg súly nehezedik a porckorongokra. A terhelés négyszeres növelését csekély összenyomódással képesek felfogni. Az akut terheléseket ezzel szemben a gerincoszlop görbületei hárítják el. A probléma a szélsőségekben rejlik. Az S alak túlzott kialakulásakor az egyenesség megy veszendőbe a megnövekedett alkalmazkodóképesség javára. Az ilyen ember háta kidomborodik. Ha az S alak nem fejlődik ki kellőképpen, akkor ennek az ellenkezője történik. Az érintettek peckesen vonulnak végig az életen, nélkülözve a szükséges alkalmazkodóképességet.
A felnövekvő embernek rövidített, mintegy jelképes formában újra végig kell járnia a törzsfejlődés állomásait. Egysejtűként kezdi, vízilénnyé lesz. Születés után hason csúszik, mint a hüllők, aztán felküzdi magát kúszva négykézlábra, mielőtt határozottan meg tudna állni a hátsó lábain. Porckorong problémáinkban azok a nehézségek jelentkeznek, amelyeket fejlődés(történet)ünk okoz nekünk mindmáig. Felegyenesedésünkkel azonban csupán a tele orr problémáját szerezték be maguknak a magasra törő, becsvágyó emberek. Minden felvállalt súly, teher és felelősség kicsit visszanyomja a magasra emelkedett embert. Ebben a fizikai terhek még a legártatlanabbak, mert azokról az ember tudott. Manapság főként a tudattalan megterhelések és terhek azok, amelyek az embert nyomasztják, és nehézzé teszik a porckorongok dolgát.
Porckorong problémák
A tudatos fizikai, de főleg a tudattalan szellemi-lelki túlterhelés teljes súlya kihat a porckorongokra. A sérvek 90 százaléka a legalsó három porckorongot éri, és főleg az utolsó kettőt. A porckorongsérvben az a tendencia testesül meg, hogy a növekedő nyomás elől oldalra kell kitérni. Az egészséges rugalmas kocsonyás mag a porckorong belsejében normális esetben minden nyomó terhelés elől a kinyújtott oldal felé tér ki. Ha elveszíti rugalmasságát, akkor már nem képes olyan jól kitérni. A nyomás terhének növekedése esetén tehát fokozódik a külső rostgyűrűben előforduló szakadás veszélye. Ilyenkor a mag már a normális nyomó terhelés közben is kitér a védőgyűrű hasadékán, és heves fájdalmat okozva nyomja az ott lévő idegeket. A tipikus isiász esetén egészen a lábszárig és tovább a lábfejig is kiterjedhet. A kipréselődött porckorong ritkábban középen, a gerincvelő irányába fejt ki nyomást. Ilyenkor a fájdalom azokban az alsó testtájakban érzékelhető, amelyekből a megszorított idegszálak erednek. Akut sérvek után a kipréselődött mag gyakran újra visszacsúszik magától, sok esetben úgynevezett akasztással (súlyfürdő) vagy kiropraktikus manipulációkkal lehet ismét visszatéríteni. A valódi megoldás az lenne, ha a nyomás alatt álló lágy részt megszabadítanánk a nyomás terhétől, hosszú távon pedig ki kellene szabadítani a szorult helyzetből. Végső soron az útjukból kitért eseményeket kell helyretenni szellemi-lelki síkon. Amennyiben a porckorongsérv  hosszabb ideig fennmarad, akkor a kezdeti bizsergéstől és az olyan érzésektől kezdve, mintha hangyák futkároznának, egészen a bénulásokig kerülhet sor megbetegedésekre. A bénulásban az ellazulás feloldatlan formája testesül meg. Az a feladat, hogy ezt éljük meg oldott módon, az alsótestre és a lábakra vonatkoztatva. A lábakkal és akadályoztatásukkal az állás, állóképesség, állhatatosság, önállóság és a menés, előrejutás, haladás, felemelkedés, témája kerül előtérbe.
Egyes porckorong betegek például már nem képesek igazán kiegyenesedni. Csípőből előrehajolva, merev háttal és görbén tudnak csak létezni. Egész konkrétan jut napvilágra, milyen fájdalmas is az érintetteknek, hogy egyenesek legyenek, illetve egyenes úton járjanak. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a megaláztatást valódi alázattá kell változtatniuk.
Ugyanilyen diagnózissal futnak azonban az ellentétes alakok is. Azok a botmerev, módfelett egyenes tartású betegek, akik mint a robotok szögletes mozdulatokkal járnak, mivel a legcsekélyebb hajlás is kibírhatatlan panaszokat okoz nekik, nyomatékosan jelzi, hogy milyen kevéssé hajlékonyak, merevek és élettelenek. Járásukban világosan kifejeződik, hogy benselyükben semmilyen átmeneti árnyalatot és finomságot, illetve semmi bizonytalanságot nem engedélyeznek. A valódi alázat idegen számukra.
A két típus ugyanabban a témában osztozik, csak ellentétes pólusokról: az egyenességben.
Senkit sem fenyeget például annyira a veszély, hogy megalázzák, mint azt, aki fenn hordja az orrát. A becsvágyért és a felemelkedésért folyó külső forgatag belső veszteségről árulkodik, és a test csigolyáiban csapódik le. Azt kell megtanulniuk, hogy elviseljék saját nyugalmukat, ahelyett hogy továbbra is kitartanának az összes súlyos próbálkozás mellett, amelyekkel belső kisebbségi érzésüket a külső nélkülözhetetlenség bizonyítékával akarják elfedni.
Ritkábban fordul elő, hogy a betegek éppen nyugalmi, fekvő helyzetben érzik a leghevesebb fájdalmat. Itt a tünet mozgást eredményez, és így ébren maradásra, illetve felébredésre késztet. Az aktivitás, a felegyenesedés és a felelősség igénye merül fel, mégpedig tüstént.

A tartás problémái

Ha valakire egy kórkép bizonyos testi formát kényszerít, akkor minden bizonnyal fennáll az annak megfelelő belső tartás is, amiről azonban a beteg nem tud. A tartás tehát önmagában még nem azonosítható a betegség tünetével, hanem a beállítottság a döntő, amellyel az érintett személy a tartáshoz viszonyul. A gömbölyű hát és a lyukas hát képezi az érem két oldalát. A gömbölyű hát meghajló, néha megtört emberről árulkodik. Azt jelzi, hogy valaki nem tartja a hátát, nem tud kiegyenesedni, és gerinctelen. Meg lehet törni egy ember gerincét fizikai érintés nélkül is, ha megakadályozzák abban, hogy kiálljon saját érdekeiért és nézeteiért.
A fokozott ágyéki lordosis mint ellenpólus, közeli rokon. A kifejezés nagyon őszinte, és a tartás ürességéről tanúskodik. Jóravaló emberről árulkodik, aki szintén fáradságosan lopakodik át az életen. Medencéje előrebukik, és hogy ezt a külső terhet kiegyenesítse és még valamelyest egyenes benyomást keltsen, nagyon be kell húznia a mellét. Az eredmény kérdőjelhez hasonló tartás lesz. Abbéli próbálkozása közben, hogy mindenkinek a kedvére tegyen, még azzal is kísérletezik, hogy jó, azaz tisztességes benyomást keltsen. Derekát pedánsan kihúzza, egyenes mint a gyertyaszál, és makulátlanul délceg járással, dagadó mellel hívja fel magára a figyelmet. Ahol az ilyen tartás nem természetes, hanem demonstratív, ott kézenfekvő a gyanú, hogy egy árnyékban rejtőző, titkon talpnyaló, ingatag ember kompenzálására szolgál.
A lazán tartott derék, amely mindhárom szélsőség ellenpontja, külsőleg meglehetősen közel áll a katonák tartásához, belsőleg azonban a lekötött energiák helyett az energiaáramlás jellemzi. Az öntudatos embernek van ilyen egyenes, de hajlékony alakjuk. A filmek jó hősei ezt a belülről jövő egyenességet és erőt sugározzák.
Arra kíván rámutatni ez a kirándulás a gyermekszobától a gyakorlótéren át a tudatos harcosig, hogy a gerincoszlop területén jelentkező szélsőséges tartások egyetlen témáról szólnak, s ez egyfelől a támasz hiánya és a gyenge belső tartás, másfelől pedig a bátor egyenesség. A tartásbeli károsodások megnevezés nagyon kifejező, hiszen jelzi, hogy káros - mert a sajáttól oly nagyon eltávolodott - tartásról van szó.
 
A púp

A púpos ember a vezeklő alakja. A sors által meghajlított emberek számára nyilvánvalóan kevés lehetőség van arra, hogy az élettel egészséges módon szembesüljenek.
A feladat elvben megegyezik a hajlott isiász betegével, ám ez esetben sokkal alapvetőbb és mélyebb célra irányul. Arról van szó, hogy a megalázó tartásból alázatot kell tanulni.
A gerincoszlop oldalirányú elgörbülése.
A középvonaltól való erősebb eltérések a mellkas belső szerveit is érintik. A testi elhajlásoknak lelkiek felelnek meg. Az elhajlások mindig kettős természetűek, az ember egyvalamitől el- másvalamihez pedig odafordul.

Felhúzott váll

A legnyilvánvalóbb a felhúzott váll, amikor úgy tűnik, hogy az aggódó fej a vállak közé bújik. Be van húzva a kívülről jövő veszélyektől való félelem miatt, mint a csiga vagy a teknőc feje.
A krónikusan felhúzott váll következésképp azt mutatja, hogy tulajdonosa állandóan megfélemlített és sokkolt állapotban van. A csak baloldalon felhúzott váll a szív védelmét és elrekesztését egyaránt szolgálja.

Csapott váll

Az anatómiai ellenpólust a csapott vállú emberek jelentik, akik rezignációt fejeznek ki. Lelógó szárnyú madarakra emlékeztetnek, és a lapockák valóban mutatnak valami hasonlóságot a fejlődésben visszamaradt szárnyakkal. Ennek a vállnak többet kell elviselnie mint amennyit elbír, tulajdonosa túl van terhelve.

Keskeny váll

A kifejezetten keskeny váll annak a képességnek a csökkent voltát jelzi, hogy az ember a saját életéért vállalja a felelősséget. Az ilyen váll tulajdonosai összehúzzák magukat, hogy el tudjanak bánni az élettel.

Szögletes váll

A normális állapotot jelzi. Ám itt is fellelhető a túlzás jele. A jellegzetes, feszes izmú férfiváll mintha azt akarná tudatni a világgal, hogy itt valaki készen áll arra, hogy felelősséget vállaljon saját maga és mások iránt. Az edzett izomkötegekkel az ember azt mutatja ki, hogy milyen sok gondolatot szentel a kifelé irányuló hatásnak. Ezért az a gyanú is felmerülhet vele szemben, hogy olyan dolgokat színlel, amelyeket csak szeretne birtokolni.
 
A mellkas

A fej és medence csontos tokja mellett a mellkas a harmadik olyan tartály amely életfontosságú szerveket rejt magában. Az egyik kapcsolatteremtő és kommunikációs szervünk a tüdő, a másik pedig az ember energetikai középpontja a szív. Míg a koponya és a medence szilárd, a bordákból és az izmokból álló mellkas meghökkentő módón mozgékony. Ezt az teszi lehetővé, hogy a bordák a gerincoszlophoz ízületekkel, a szegycsonthoz pedig rugalmas porcos összeköttetésekkel rögzülnek.
A kitágult mellkas
Amennyiben a mellkas magába záró és védelmező szerepét a túlzott védelemigénynek megfelelően izomfeszültséggel és merev ízületekkel megerősíti, akkor a kasból kalicka lesz, amely fogvatartja a szívet és a tüdőt. A szívvel egy olyan szerv kerül fogságba, amely az életnedvek cseréjéről és a szívből jövő érzelmekből él. Az ilyen mellkörfogatok tulajdonosa ritkán sírnak, és nemigen mutatják ki a gyengeségüket, vagy ha igen akkor sem nyíltan és egyáltalán nem nyilvánosan. Hajlamosak a túlfeszítésre, a szívproblémákra, az asztmára, és a tüdőemfizémára.
A beesett mellkas
A levert, kedvetlen állapotokat beesett boltozatú mellkassal éli meg az ember. Míg a túl tág, úgyszólván a medréből kilépő mellkas tulajdonosa a bőség közepette hal éhen érzelmileg, a beesett mellkasú ember nélkülöz. Távol áll tőle, hogy mellre szívja az életet. Úgy érzi, hogy gyenge a tüdeje, üres és a végét járja. Ezt az életérzést könnyen előidézhetjük úgy, hogy teljesen kifújjuk a levegőt, és ameddig csak bírjuk, várunk a belégzéssel. A nyomasztó üresség érzése nagyon hamar egyfajta kínzó és kétségbeesett minőséget kap. Lelki alaphangulatára a kisebbrendűségi érzés, a depresszió és saját jelentéktelenségének tudata nyomja rá a bélyegét. Belefáradt az életbe, és nem gondol arra, hogy amit a maga szűk keblébe beereszt, annak az élethez vajmi kevés köze van. Mindkét típus elbarikádozza magát az élet ellen a különböző pólusokon.
 
Sérvek

A sérvek olyan határfelületeken lépnek fel, ahol egészen különböző testi régiók érintkeznek egymással. Az úgynevezett sérvkapun keresztül kerül sor az átterjedésekre, melyek során az egyik rész behatol egy másikba, ahol nincs semmi keresnivalója. Minden sérv egyúttal betörés és beavatkozás is. A testbe a sérvhelyzet egyfelől a nyomás fokozódásából, másfelől a gyengeség összjátékából adódik. Minél nagyobb a nyomás és minél gyengébb az elválasztó fal, annál könnyebb áttörni a határt. Aki átvitt vagy szó szerinti értelemben túlterheli magát, az könnyen szerezhet magának sérvet. Nyilvánvalóan túl nehéz témát vett a nyakába, és nem nőtt fel az ebből adódó nyomáshoz.
 
A medence

A medence tartja a teste és ez  az egész test alapja. Ez ad rejteket a szaporodási szerveknek és a kiválasztás szerveinek: a hólyagnak, illetve a végbélnek. Mint a gerincoszlop alapja, nemcsak az egész felsőtest terhét viseli, hanem össze is kapcsolja egymással mozgásszerveinket. Ez haladásunk alapja, a földdel való rezonancia talaja, megmutatja, milyen viszonyban rezgünk bázisunkkal.
A medence tartása elárulja, hogyan is állnak és mennek a dolgok. A nyitott medence, amely annyira előreirányul, hogy tartalma kényelmesen kifolyhatna. Ez a tartás a gerincoszlopot erős meghajlásra kényszeríti, és a feneket egyértelműen kinyomja. Mint tipikusan női tartás, félreismerhetetlenül érzéki és érzelmi hangsúlyú kisugárzása miatt izgatónak számít. A hangsúlyozott fenék kiegyenlítéséül a has kissé előbbre kerül, és érzelmi tartalmainak sokaságával gyakran még meg is nagyobbodik. Olyan emberről van tehát szó, aki ezekről az alsóbb szintekről indul ki magából. A felsőtest és a mell tájéka ezzel szemben egy kicsit háttérbe szorul. Azt jelzi, hogy az önmeghatározás a talajon való állással és az érzékiséggel szemben háttérbe húzódik.
A mási szélsőség az, amikor a tipikus férfi kínosan ügyel arra, hogy egy csepp érzelem vagy esetleg érzékiség se folyhasson ki a medence kelyhéből, olyan magasan zárva tartja. Mellkasa erősen fejlett, míg zártan keskeny, inkább fejletlen csípőjét előretolja. Hátrafelé a fenék megfeszülő izmai adnak biztonságot. Sem érzelmeket, sem más ellágyulást nem enged meg magának. Jellegzetes a katonák által felvett tartás ez. A szexuális energia ebben a tartásban szinte elsikkad. Az érzelmek szűkössé válnak és a háttérbe szorulnak, az érzékiség sem játszik jelentős szerepet. Az ilyen összehúzott tartásért gyakran aranyeres panaszokkal és szexuális zavarokkal kell megfizetni. Még az előnyt élvező fej is gyakran fájdalmas figyelmeztetésekkel reagál a túlterhelésre. Mindkét szélsőséges tartás maga után vonja a neki megfelelő nehézségeket, míg a megoldás középen van, egy olyan tartásban, amely hátra és előre egyaránt rendelkezik bizonyos nyitottsággal.

A csípőizület

A csípőizület lépteink alapja, előrehaladásunkat neki köszönhetjük. Fájdalmai amelyek többnyire valamilyen izületi kopásra vezethetők vissza, megakadályozzák az ilyen kicsapongásokat, és azt jelzik, hogy már nem számíthat jelentős haladásra. A feladat az, hogy eljussunk a ránk kényszeríttet nyugalomba, hogy elismerjük, mennyire nehezünkre esik a haladás és a mozgás, és ne külső, hanem belső lépéseket tegyünk
 
Ízületi blokk:

Akkor áll fent izületi blokk, amikor egy vagy több csigolya illetve csont mozgása beszűkül.
Tünetei:
-       fájdalom a blokk körül, csigolya nyomja az ideget
-       idült esetben, porckorong sérv, szilánkos vég
-       színelváltozás a blokk körül illetve a Head zónánál
-       anyajegy a blokk felett
-       pattanás a blokk felett
-       hideg tapintás a blokk felett

Mikor érdemes oszteo és ízület mobilizációs kezelést igénybevenni? Stresszes spasztikus feszült nyak ill. hát kezelésére kiváló módszer. Nagyon hatékony mindenféle gerinc eredetû problémák fájdalmak, gerincsérv, derékfájás, hátfájás, nyakfájás, migrénes fejfájás esetén, beszûkült csípõ, sántítás, térdfájás, bokapanaszok esetén. Érdemes ízületmobilizációs kezelést végezni törések mûtétek után, terhesség alatti, szülés elõtti idõszakban (persze ekkor speciális és gyengéd mozdulatokat alkalmazunk inkább masszázs jellegû a folyamat és a utolsó trimeszter vége felé már nem javasolt...). Kitûnõen és hatékonyan alkalmazható a terápia szülés utáni gerincpanaszoknál és a szoptatás idõszakában kialakuló hátfájásnál is.